A falu területe már a római korban lakott volt, ezt bizonyítják a határában 1932-ben talált római sírok. A mai települést 1150-ben Fides, majd Fizes alakban említik először. 1183-ban a Rába vidékét III.Béla király a ciszterci rendnek adományozta, akik Szentgotthárdon építették fel kolostorukat. Rábafüzes is az ő birtokuk lett.

1283-ban Fyzes néven tűnik fel. 1427-ben és 1428-ban szintén Fyzes alakban szerepel, Németújvár várának tartozéka volt. A 16.században a Batthyányak németújvári uradalmához tartozott.

Vályi András szerint „Raba Fûzes. Elegyes német falu Vas Vármegyében, 702földes Ura Gróf Battyáni Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Sz. Gothárdtól fél mértföldnyire. Határbéli földgye termékeny, legelõje elég, fája tûzre, és épûletre, réttye jó nemû, ámbár néha az áradások elöntik, szõlõ hegye, és gyümöltsös kertyei is vagynak, Stájer Országhoz nem meszsze fekszik, a’ hol keresetre jó módgyok van, malma helyben, elsõ Osztálybéli.”

Fényes Elek szerint „Rába-Füzes, német falu, Vas vmegyében, Szentgothárdhoz fél óra, 474 kath., 246 evang. lak. Gazdag határ. Sok bor, gyümölcs, dohány. F. u. gr. Batthyáni, s a n. ujvári uradalomhoz tartozik.”

Vas vármegye monográfiájában „Rába-Füzes,a gráczi vasútvonal mentén fekvő község, 219 házzal és 1402 németajkú lakossal. Postája helyben van, távírója Szt.-Gotthárd. A körjegyzőség székhelye. Birtokosok a Batthyány -család és a szent-gotthárdi apátság.”

1910-ben 1434, túlnyomóan német lakosa volt. Vas vármegye Szentgotthárdi járásához tartozott. 1946-ban lakosságának 80%-át kitelepítették. 1983 óta Szentgotthárd része.

Németek

A magyarországi németek erőteljesebb betelepítése az 1600-as évektől történik, de Nyugat-Magyarországon már az államalapítástól számítható a német lakosság jelenléte. Településeik: Vaskeresztes (Grossdorf), Pornóapáti (Pernau), Kiszsidány (Roggendorf), Rönök (Radling), Rábafüzes (Raabfidisch), Alsószölnök (Unterzemming). A svábok betelepítésével jött létre Kőszegfalva (Schwabendorf). Jelentős a németek száma Kőszegen és Szentgotthárdon is. A II. világháborút követő erőszakos kitelepítésük több település sorsát is megpecsételte, ezáltal szinte elnéptelenedtek (pl. Nemesmedves). Aprófalvas településeik régi jellegüket többnyire megőrizték, napjainkban népességmegtartó erejük is erősödött. Az asszimiláció veszélyei között sodródva szívósan őrizték múltjukat, hagyományaikat önmagukban és közösségeikben.

A II. világháború utáni politikai megtorlások a németséget sújtották a legjobban, mert a kormány 12.330/1945-ös ME sz. rendelete következtében 2.778 német anyanyelvű, illetve nemzetiségű személyt űztek el szülőhazájából (ez az 1941-es népszámlálás szerinti lakosság 37,5 %-a volt), s így megközelítőleg 4.900 német maradt vissza a megyében.

A németséget 1950 és 1953 között újbóli megpróbáltatások érték, mert a “nyugati határ védelme érdekében” jelentős számú németet internáltak a Hortobágyra.

Iskoláztatás szempontjából a két világháború között zömében egyházi iskolákban folyt a német oktatás.

A háború után teljesen megszüntették a német nemzetiségi tagozatokat a Vas megyei községekben. Az újjászervezés 1959 után kezdődött meg, de ezzel együtt a későbbiek során végrehajtott un. “körzetesítések” következtében hat településre redukálódott a német kisebbségi oktatás. A kőszegfalvi gyermekek Kőszegre, Alsószölnökről Felsőszölnökre, Kiszsidányból Horvátzsidányba, Pornóapátiból és Vaskeresztesről Felsőcsatárra, a Rábavölgyében lévő német településekről az alsós gyerekek Rábafüzesre, míg a felsős gyermekek Szentgotthárdra járnak. 2000-ben a Szombathelyen működő Reguly Antal Általános Iskolában német csoportokban 97 az iskolások száma.

Az iskolai létszámok viszonylagos pozitív eredményeivel szemben nem mondható kedvezőnek az óvodában járó gyermekek helyzete, bár jelentős növekedés tapasztalható Szombathelyen, ahol a Napsugár Óvodában, illetve a Pipitér Óvodában 1996-tól német csoportok kezdték meg működésüket.

A kisebbségi törvény végrehajtásaként Vas megyében 8 településen: Kőszeg, Szentgotthárd, Szombathely, valamint Alsószölnök, Kiszsidány, Pornóapáti, Rönök és Vaskeresztesen jöttek létre a kisebbségi önkormányzatok. A Zala megyei Szepetnek községben megalakult német kisebbségi önkormányzat Vas megyéhez csatlakozott. Az 1995-ös választáson Vasszentmihály községben megalakult német kisebbségi önkormányzattal 10-re emelkedett a számuk.

1998-ban az önkormányzati választásokkal együtt került sor a kisebbségi önkormányzatok képviselőinek a megválasztására is. A korábbi 10 önkormányzaton túl Vas megyében Bük nagyközségben, valamint a Zala megyei Fűzvölgy községben alakult újabb német kisebbségi önkormányzat.

A nemzetiségi kultúra és a hagyomány ápolása nagyon lassan kezdődött el. Rábafüzes, Pornóapáti, Vaskeresztes és Kőszegfalva településeken az 1960-as évek közepétől figyelhető meg lassú fejlődés. Rábafüzesen, Pornóapátiban és Kőszegfalván német asszonykórusok kezdték meg működésüket. Lényeges fejlődés a német kisebbségi önkormányzatok 1994-es választása után következett be, új lendületet kapott további kórusok megszervezése. Így Vaskeresztesen újjáéledt a kórus, új kórus szerveződött Alsószölnök községben, valamint Kőszegen a német kisebbségi nyelvet oktató Béri Balog Ált. Iskola tantestülete megalakította az Alpensänger kórust.

Öt esztendővel ezelőtt vetődött fel annak a gondolata, hogy szükség lenne egy régi német hagyomány az un. Adventkranz újbóli megszervezésére.

Nagy az érdeklődés a német anyanyel iránt, ezt mutatja az is, hogy jelenleg 503 gyermek tanul a német kisebbségi nyelvű csoportokkal rendelkező iskolákban. Amíg Felsőszölnökön (szlovén-német csoport) és Horvátzsidány községben (itt horvát-német csoport) a német gyermekeket is a közeli városokban lévő iskolába iratják át. A német csoportokba járó iskolások száma alapján a települések sorrendje a következő Vas megyében: Kőszeg, Szombathely, Felsőcsatár, Szentgotthárd, Horvátzsidány, Felsőszölnök.

A németség által lakott települések régóta igyekeztek kapcsolatot kiépíteni Ausztria (Burgenland) az államhatár közelében fekvő településeivel.

A kisebbségi önkormányzatok megyei társulást hoztak létre. Vas megyében lévő 10, a szomszédos Zala megyében működő 2 német kisebbségi önkormányzat megalakította a Német Kisebbségi Önkormányzatok Vas-Zala Megyei Szövetségét.

A magyarországi harcok vége

A budapesti csata után egy hónapos hadműveleti szünet alakult ki a Dunántúlon. Mindkét fél erőt gyűjtött a folytatáshoz. Nem így a Felvidéken.

A 6. szovjet gárdaharckocsi- és 7. gárdahadsereg január 6-án támadást indított a Garam alsó folyásáról és 9-re elérte a Zsitva folyó Udvard torkolati szakaszát, nem tudtak azonban eredeti feladatuknak megfelelően a Dunán átkelni és a Budapest felmentési kísérleteit végrehajtó IV. SS páncéloshadtest hátába kerülni. Onnan az I. SS páncéloshadtest február 17-én indított támadása vetette vissza őket, 24-re ismét a Garam mentén húzódott az arcvonal. Február 22–24. között kisebb harckocsiütközet zajlott Kémend belterületén és környékén, amelynek során a németek a még a Garam jobb partján harcoló szovjet erőket a megáradt folyóba szorították. A szovjet bécsi hadművelet dunántúli térnyerése visszavonulásra kényszerítette a németeket, akik a Garam menti védelmi vonal kiürítését március 28-ra fejezték be.

A 6. SS páncéloshadsereg (I. és II. SS páncéloshadtest, 1., 2., 9., 12. SS páncéloshadosztály) március 6-án indított „Tavasz ébredése” (Frühlingserwachen) fedőnevű támadása a német haderő utolsó nagy offenzívája (Grossoffensive) volt a II. világháborúban. A Dunántúl visszafoglalását célozta. A szovjet 26. 27. hadsereg a kurszkihoz hasonló, mélyen lépcsőzött védelmet alakított ki. A szovjet terminológiában ez balatoni védelmi hadművelet néven ismert. A német páncélosékek áttörve a Balaton és a Velencei-tó között, 15-éig elérték a Gárdony–Sárkeresztúr–Simontornya–Enying vonalat. A támadásba Nagybajom térségében bekapcsolódott a 2. német páncéloshadsereg XXII. hegyi és LXVIII. hadteste, a Dráván átkelve a balkáni F Hadseregcsoport LXXXXI. hadteste. A német offenzíva a szovjet bécsi támadó hadművelet kezdetéig tartott.

Ez utóbbi volt a szovjet hadsereg utolsó előre tervezett, frontnál (hadseregcsoportnál) magasabb szintén összefogott offenzívája a keleti arcvonal déli szárnyán. A február 17-i direktíva alapján a 3. Frontnak április 4-re el kellett foglalnia Bécset, majd továbbhaladnia Sankt Pölten felé. A 2. Ukrán Frontnak a 46. hadsereggel a Dunától délre részt kellett vennie a bécsi támadásban, főerőivel a Dunától északra támadva el kellett foglalnia Pozsonyt, Brünnt, majd továbbhaladnia Pilsen felé. A hadművelet kezdetének március 16-át jelölték ki. Az előkészületeket a 6. SS páncéloshadsereg támadása megzavarta, de a szovjet hadvezetés nem engedte eltolni a kezdet időpontját, illetve Tolbuhinnak a védekezéshez felhasználni a bécsi támadáshoz kikülönített 9. gárdahadsereget. Március 16-án a 4. és 9. gárdahadsereg Zámoly–Székesfehérvár között betört a 6. német hadsereg védelmébe. 19-én Mórtól délre bevetették a 6. szovjet gárda-harckocsihadsereget, de a közelebbi hadműveleti célt, a 6. SS páncéloshadsereg bekerítését nem sikerült megvalósítaniuk. A német Dél Hadseregcsoport kivonta {I-396.} páncélos erőit a Balaton–Velencei-tó közéről, a Székesfehérvárt csak 23-án adta fel, egy időben a Balatonfűzfő–Székesfehérvár között kiépített Olga-állással és a Veszprém–Zird–Kisbér vonalon húzódó Klára-szállás déli szektorával. A 6. német és 6. SS páncéloshadsereg visszavonult a magyar–német határon létesített Birodalmi Védőállás irányába. Veszprém 23-án, Ajak 25-én, Szombathely 29-én került a 3. Ukrán Front birtokába. A Rába mentén kiépített Zsuzsanna-vonal nem hátráltatta számottevően a szovjet ékeket. A 46. hadsereg támadása lassabban bontakozott ki. A 3. magyar hadsereg, bár bekerítésbe került Esztergom és Komárom között, 22-ére vissza tudta vonni erőt a Duna északi partjára. A 46. hadsereg 26-án újította fel támadását, 28-án elfoglalta Komáromot, 28-án Győrt.

Észak-Magyarországon, az akkori és a trianoni határ között, valamint Szlovákiában az 1. magyar és 8. német hadsereggel szemben a szovjet előnyomulás lassú volt. Kassa és Eperjes 1945. január 19-én, Rozsnyó 23-án került a szovjet csapatok birtokába. Februárra a 4. Ukrán Front 18., illetve a 2. Ukrán Front 40. szovjet és 4. román hadserege elakadt a Liptószentmiklós–Besztercebánya–Garam vonalon, ahonnan a 18. hadsereg március 28-án indított támadása után sikerült számottevően elmozdulniuk. A bécsi hadművelet részeként a 2. Ukrán Front főerői március 10-én indítottak támadást Zólyom térségéből, 24-én a Trencsén–Garam alsó folyása vonalról. „4-én indult a 4. Ukrán Front 38. hadseregének támadása is az 1. német páncéloshadsereg ellen, amely Morvaországba szorította vissza a Szlovákiában harcoló V. magyar hadtestet. Pozsony április 4-én, Brünn 26-án, az utolsó szlovákiai helység, Csáca 31-én került a szovjet csapatok birtokába.

Április 4-én a szovjet 6. gárda harckocsi, 4., 9. gárda és 46. hadsereg megkezdte Bécs ostromát, amit a volt császárváros megkímélése érdekében (ellentétben Pfeffer-Wildenbruc kitartásával a magyar fővárosban) Rudolf von Bünau tábornok 13-án feladott. Április 15-ére a bécsi szovjet csoportosítás elérte Sankt Pölten–Krems vonalát, ahol Németország fegyverletételéig elakadt. Az 57. szovjet és a január 21-től a Dél-Dunántúlon harcoló 1. bolgár hadsereg március 29-től újította fel támadását. A 27. szovjet hadsereg Zalaegerszeg térségéből március 30-án történt délnek fordítását követően, március 31.–április 1. között tudták áttörni a Margit-vonal nyugati szektorát. Április 2-án elfoglalták Nagykanizsát majd a zalai olajmezőket, 3-ától megkezdték az átkelést a Muraközbe, onnan Szlovéniába és Ausztriába. Április 7–9. között az összefüggő arcvonal a szlovén határon elhagyta Magyarország akkori területét. Bécstől délre a 3. Ukrán Front balszárnya (26., 27., 57. szovjet, 1. bolgár hadsereg) április végére a Schneeberg–Semmering-hágó–Lafnitz-völgy–Radkesburg vonalat érte el.

A magyarországi hadműveletek befejeződésével kapcsolatban három időbeli és térbeli határt lehet megállapítani: április 4-én Nemesmedvest elfoglalták a 33. szovjet lövészhadtest katonái, s azután közjogilag önálló községet német–magyar csapatok már nem tartottak.

Április 11-én a különálló települések közül Magyarbük került utolsóként a szovjet csapatok kezére. Ugyanezen a napon, de néhány órával korábban esett el a szintén különálló Szentimretelep és vele a „hegyvidékkel” összefüggő Rábafüzes-Hegyközség. Másnap a 6. német hadsereg alárendeltségébe tartozó IV. SS páncéloshadtet 3. páncéloshadosztály, 3. páncélgránátos ezredének alakulatai hajnalban kitörtek {I-397.} bekerítésükből, s így a Pinkamindszenthez tartozó Dénes- és Kapuy-majort feladták. Azt a 104. szovjet lövészhadtest 93. lövészhadosztályának egységei vették birtokba, s így Magyarország határain belül véget értek a harccselekmények, az összefüggő arcvonal végleg elhagyta az ország területét